Híreink

Sikeres részvétel a 2014 évi takarékszövetkezeti sportrendezvényeken!


Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy idén partnercégünkkel, a HW Stúdió Kft.-vel közösen meghívást nyertünk a Takarékszövetkezeti Integráció mindhárom sportrendezvényére.

Így nem csak a notebookjaink és zéró klienseink mögül, de a sportpályákon is megmutathattuk mire vagyunk képesek.

Elsőként a Hajdú Takarék által szervezett, 09. 05-07 között megrendezett debreceni labdarúgó kupán mutattuk meg, hogyan tudunk egy csapatként egymásért küzdeni. Amit hétköznap a munkánk végzésekor tapasztalhatnak Partnereink, azt most a pályán kellett megmutatnunk. Ez a kitartás, küzdelem, precizitás, csapatmunka.

Hatalmas szombati és vasárnapi menetelésünket csak a döntőben tudta megállítani a Fundamenta kispályás focicsapata, így büszkén vehettük át az ezüstérmeket és a második helyért járó serleget.

A CSAPAT

Külön büszkék vagyunk rá, hogy csoportunkból vigaszágról továbbjutva, kemény küzdelemben jutottunk túl a címvédő Hajdú Takarék együttesén, majd a döntőbe jutásért a Takarékbank Zrt. összeszokott és erős csapatán küzdöttük át magunkat hosszabbítást és büntetőket követően.

Magasra tettük a lécet 2015-re!

Szeptember 12-14 között zajlott Albertirsán a horgászkupa, ahol két csapatunk is botot ragadott és dacolva az égi elemekkel nagyon szép eredménnyel zárta hétvégét. Sajnos az albertirsai Malom tó nem kényeztette el a résztvevőket nagy kapásokkal, így a tapasztalt horgászok közül is sokaknak eszébe ötlött egy film, Horgász a pácban címmel. De sajnos a dobbantás sem hozott több sikert.

Első számú csapatunk összességében a harmadik legtöbb súlyú halat fogta és az összetettben is a hatodik helyen végzett.

Az idei záró sportrendezvény a 10. 03-05. között, a Szigetvári Takarék által megrendezett pécsi Teke Kupa volt. A Teke Kupa minden évben az egyik leglátogatottabb takarékszövetkezeti sportrendezvénynek tekinthető, amely idén is számos versenyzőt vonzott Pécsre: közel 200 fő versenyzett a legjobbaknak járó elismerésért. A nagyon színvonalas versenyen fantasztikus gurításokkal a férfi csapatunk a harmadik helyen végzett, míg a női csapat a hatodik pozícióban zárta a versenyt.

Külön öröm számunkra, hogy a HW Stúdió Kft. kapta a felkérést a rendezőtől egy interneten keresztül elérhető online közvetítés kiépítésére és megjelenítésére. A weboldal és online video segítségével még több munkatársunk és barátunk követhette figyelemmel a verseny pillanatait és élhette át a versenyzőkkel a verseny izgalmait.

A sportrendezvényeken készült fotókat megtekinthetik Galériánkban.

Köszönjük a Hajdú Takaréknak, a Takarékbanknak és a Szigetvári Takaréknak a színvonalasan megrendezett sportrendezvényeket, bízunk benne a 2015 évi rendezvények is hasonló jó hangulatban és jó eredményekkel fognak zajlani.